Viola verse

Mikor Saci rászokott Anyáról a tehénre

(mármint nem rá, hanem a tejére),

s felkacsintott ama titkos Égre,

végre én is megérkeztem,

hogy elkészítsem földi fészkem.

Az ősz utolsó napsugára

csalt elő a világra,

nem vártam én huszonharmadikára,

van már a családnak forradalmára.

Vigyázni kellett rám, mint egy tojásra,

mert Saci elcserélt volna Bella babára.

Féltékenységet mégsem mutatott a Drágám,

hisz feladat sorakozott feladat hátán!

Fürdetett, öltöztetett és pelenkázott,

ha ágyába beengedett, mesét is mondott.

Csakhamar a szívembe fogadtam,

soha el nem engedem onnan!

Ő tanított meg birkózni,

szumózni és boxolni,

Apa nem nagy örömére

a magas cét kivágni.

Tőle láttam hogyan kell királylánynak öltözni,

s miket lehet Anyánál hisztivel elérni.

Néha persze összekapunk,

hajszálakat hullatunk,

ütünk, vágunk, csípünk, marunk,

mégis jó barátnők vagyunk.

Énekszóra, vagy mesére azonnal elnyugodunk,

Anya köré aranytündér koszorút fonunk,

ígérjük, hogy máskor ilyet tenni nem fogunk,

- de lehet, hogy majd elfelejtjük, mert kicsi még az agyunk.

Annyira azért mégsem kicsi, hogy ne tudjam kigondolni:

jól tudom magam mindenütt érezni, legjobb mégis otthon lenni!

S ott is akkor jó igazán,

ha otthon van az Apám.

Mindegy az, hogy fúr-farag, mosogat, vagy szerel,

lényeg csak, hogy elérhető közelségben legyen.

Reggelente, hogyha még az ágyában találom,

mellébújva könnyen megy ki szememből az álom.

Esténként, ha mindannyian mulatságba fogunk,

úgy nevetünk, hogy kilátszik az összes fogunk.

Itt egyikünk a másikát úgy imádja,

örülünk, hogy mi vagyunk egymás családja.

Hát olyan jó itt, mondom biz'én így négy évesen,

boldog vagyok a Föld kerekén tökéletesen!