Venczel Tímea: Végtelen

Olyan akartam lenni, mint ő

A mindenütt jelenlevő

A mindenben jót lelő

Az öröktevő.

Pára lennék hajlott fűszál peremén

Könnycsepp megtört arc szemén

Fehér tajték végtelen tenger kékjén

Táncoló szikra tábortűz mélyén.

Madárdal, mi hajnal csendjét töri

Vad vihar, mi forróság kedvét szegi

Bánat, ki lábát szedi

Ember, ki örömét leli.

Dallam, ha ajkakra száll

Magány, ha társra talál

Asztal, ha terítve áll

Gyermek, ha szívet kitár.

Ha kőszikla, ha sebes folyó

Őszi erdőben minden mi jó

Ősi ritmus, mi nem halkul el

Tudás, mi jóra nevel.

Magot húzó napsugárzás

Fázós éjben csillagszórás

Éhes télen farkasordítás

Teli torkú kacagás.

Minden mi élet

Minden mi jó

Az is mi fájó

Mi színes, mi fakó

Télen havazás

Tavaszi fakadás

Nyáron ragyogás

Őszi búcsúzás.

S lám olyan vagyok, mint ő

A mindenütt jelenlevő

Hisz minden ugyanaz, mi teremtetett

A végtelent alkotó egyetlenegy.

Ma embertestű lény vagyok

Holnap hűs szellőként lengedezek

Pára leszek kelődő hajnalon

Álmot hozó gyermekképzelet.

Kérdés leszek és felelet

Mi elűzi a gondokat

Szívek mélyén megszülető

Milliónyi gondolat.

Az leszek mi eddig voltam

Szépség, csoda, szeretet

Az örökké el nem múló

Végtelen egyetlenegy.