Referencia

2022-ben a Liget Táncakadémia felkérésére írtam meg a XII. tenévzáró színházi előadás betét szövegeit, melyek keretbe foglalták és csokorba kötötték a különböző korosztályú növendékek néptánc produkcióit. Az előadás, így a felkérés is azért volt különleges, mert a két éves pandémia miatt történt kimaradás után ez az előadás jelentette a növendékek számára a nagy visszatérést a színpadra. A művészeti vezető részéről a kérés az volt, hogy a szövegekből sugározzon a hosszú távollét utáni újra egyesülés öröme.

Szabad szárnyam kitárom

- Álmomban a színpadon álltam. Kissé idegen volt az ismerős fény, de annyira jólesett, mint éhes embernek a falat kenyér. Akkor jöttem rá, mennyire hiányzott ez az érzés. A színpad semmire sem hasonlító hangulata, a pici görcs a gyomromban, és ahogy összeszorul a szívem, mert ha nem tenné, kiugrana a helyéből. A nyüzsgés, ami megelőzi a csendet, és a függöny, ami elválaszt, majd egyesít... Te is benne voltál az álmomban.

- Igen, emlékszem... Nagyon szép ruhám volt. Anya fonta a hajamat, izgatott volt és folyton azt mondogatta, hogy kijött a gyakorlatból. Amikor kész lett, félve néztem a tükörbe, de elmúlt az aggodalmam, mert egy királylány nézett vissza rám.

- Fülemben vannak még a hangok az álmomból. Távoli, de jól ismert hangok: sarokkopogás, nevetés, szoknyasuhogás, szaladás, suttogás, zene és taps. De tudod milyenek az álmok, egyszer csak megváltozott a kép, és szitakötő voltam, aki épp elhagyja nádon csüngő burkát, és a hosszú bezártság után felröppen a magasba a Nap felé. Aztán a Napból, ami az arcomat sütötte, megint színpadfények lettek... és akkor felébredtem.

---------------------------------

Szoknyám suhogó

Sarkam kopogó

Szívem dobogó

Lelkem kacagó.

---------------------------------

Itt az idő, nyiladozzunk,

forgószélként vigadozzunk!

Deszka reccsen,

ruhám lebben,

táncom járom

fellegekben.

-------------------------------

Jó, hogy látlak szép barátom,

táncom újra veled járom.

Veled forgok, veled ugrok,

arcod a dal, rámosolygok.

Arcod tükrén magam látom,

jó, hogy itt vagy szép barátom!

-------------------------------

Lánc ha lennék, kaláris,

ragyogó, kacagó gyöngyös.

Tánc ha lennék, ősök tánca,

ha kicsi, ha nagy ezt járja.

Szoknyaként csak forognék,

levegőben szaladnék.

Csizma lennék, lobbannék,

a szívekkel dobbannék.

Hang ha lennék, égbe szállnék,

csüngnék Nap melegén,

ha érzés, szeretet lennék

lelkek táncos ligetén.

-------------------------------

Szállj álmom,

sződd meg kendőm,

régen vágyott

büszke kendőm!

Hadd forogjak,

hadd lobogjon,

arcom a Nap,

úgy ragyogjon!

-------------------------------

Fogoly voltam, néma lettem.

Néma lettem, nem daloltam.

Csend lett bennem, csend a dalban,

láncom zörgött, azt hallottam.

Felhők gyűltek, Tavaszt hozták,

friss cseppjei arcom mosták.

Dalom ébredt, szárnyra leltem,

szabad lettem, táncra keltem.

-------------------------------

Falak mögé zárva nem láthattalak.

Ablakon át szűk lett a világ.

Hosszú idő, bő idő ránk lehelte porát.

Én mégis úgy vártalak.

Hogy elmúlt az éj, s ragyog a Nap,

hát újra megláttalak.

Szélfútta ingem elsimítom,

mi nem volt nem siratom,

újra szépen szól a dalom,

örömömet neked adom.

-------------------------------

Így váljon valóra minden álmunk!

2022. május

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el