Venczel TímeaA nyolcfejű sárkány
Réges-régen történt mindaz, amit most elmesélek. Olyan időben, amikor sárkányok meg varázslók éltek, és emberekről még hírből sem hallott senki. A sárkányok országa egy végeláthatatlan sík vidéken volt, a varázslóké pedig egy óriási tenger közepéből kimagasló szigeten. E két ország között terült el a Hatalmas hegyek birodalma, melyet az állatok és a növények népesítettek be.
Sárkányország minden egyes lakója hétfejű sárkány volt, egyetlen egy kivétellel. Élt közöttük egy sárkány, akinek nyolc feje volt. Ezt az egy társukat sehogyan sem tudták elfogadni. A sárkányok ugyanis nagyon ragaszkodtak a hagyományaikhoz, mindent úgy hittek és akképpen tettek, ahogyan elődeiktől megtanulták. Így hát sehogy sem fért a fejeikbe, hogyan lehet egy sárkánynak nyolc feje. S bár épp úgy tudott repülni és tüzet okádni, mint bármelyikük, mégsem tartották őt igazi sárkánynak. Folyton nevettek rajta, és ekképpen csúfolódtak vele: "Nyolcfejű sárkány, mulatságos látvány!". Ezért nagyon magányos volt szegény. Pedig Sárkányország a jókedvű lakóiról volt híres. Folyton hangzott a mókázástól és nevetéstől, amit a szomszédos nagy hegyek visszavertek, ami így még hangosabbnak hatott. Nem csak a fiatalabbak, hanem az öreg sárkányok is egész nap játszottak és ugratták egymást. Na meg, jó sokat ettek. Egy sárkánynak mind a hét száját jól kellett lakatnia, különben sértődés lett a dologból. Az evés körül mindig nagy lármát csaptak, mert nem tudták az ennivalójukat hét felé elosztani. Általában a középső fej követelte magának a legnagyobb részt, a többi hatnak aztán elosztotta a maradékot. Ilyenkor nagy veszekedés kerekedett a hét fej között, amin a többi sárkány hasát fogva nevetett, de csak addig, amíg hozzá nem fogtak az evéshez. Akkor az ő hét fejük is rákezdett a veszekedésre, és ez így ment egész álló nap. Csak a nyolcfejű sárkány evett békében önmagával, mert neki nem okozott gondot igazságosan elosztani az ételt. Ezért is furcsán néztek rá a többiek. Mi lehet a baja, hogy csöndben van evés közben? - kérdezték egymástól. Egyszer egy fiatal sárkány, aki még nem hallotta az intelmet, hogy a nyolcfejű sárkány nem közéjük való, megkérdezte tőle:
- Te miért nem vitatkozol evés közben? Talán rossz az étvágyad?
- Én nagyon szeretek enni, akárcsak a többiek - felelte a nyolcfejű sárkány - csak épp nekem nincs min összevesznem magammal, mivel minden fejem ugyanannyi résszel lakik jól.
- Az meg hogyan lehet? - csodálkozott a fiatal sárkány.
- Egyszerűen. Addig felezem az ennivalómat, amíg nyolc egyenlő részt kapok. De tudod mit, megtanítok neked egy régi mondókát, hogy ki tudjátok számolni, mikor melyik fej kapja a nagyobb falatot, s akkor nem kell mindig veszekedni. Így hangzik: sárkány, sárkány zöld hüllő, szép madár a zöld küllő, de a sárkány szebb nála, hét szép fejének hála.
A fiatal sárkány aztán előadta az ötletet a többieknek, s megtanította nekik a mondókát. A sárkányok örömmel fogadták az újítást, mivel nem tudták, kitől származik. A mondókát minden étkezés előtt elmondták, kiszámolták, melyik fej legyen éppen a szerencsés, aztán éppúgy veszekedett vele a többi, mint azelőtt.
Egy napon az ország vezetője összehívta a sárkányokat.
- Fontos dolgot kell mondanom, ezért jól figyeljetek. Az a hír járja, hogy a Hatalmas hegyek birodalmába beköltözött egy varázsló, akit száműztek az országából, mégpedig azért, mert nem volt hajlandó levágni egy sárkány fejét. Most magányosan él itt a szomszédságunkban, és megfogadta, hogy ha ezután meglát egy sárkányt, levágja egy fejét. Ezért legyetek nagyon óvatosak, és ne menjetek még a határ közelébe se!
Hallotta ezt a nyolcfejű sárkány is, de ahelyett, hogy megrémült volna, mint a többiek, megörült a hírnek. Kieszelte ugyanis, hogy megkeresi azt a varázslót, és elébe áll nagy bátran, hogy az levágja egy fejét. Ha megszabadul a nyolcadik fejétől, ő is hétfejű sárkány lesz, mint a többiek, és akkor majd befogadják maguk közé. Azon nyomban útnak eredt. A Nap éppen köszöntötte a távolodó Holdat az égen, amikor megérkezett a Hatalmas hegyek birodalmába. Felállt egy hegy csúcsára, és kiáltani kezdett a varázslónak.
- Gyere elő Varázsló! Téged kereslek!
Egy mély hang rivallt rá a háta mögül.
- Ne ordítozzál! Megzavarod az ébredő erdő nyugalmát! Mit akarsz te tőlem?
A sárkány megfordult és megpillantotta a varázsló hatalmas termetét. Hirtelen meghőkölt a félelmetes látványtól, de aztán összeszedte bátorságát és elmondta, mi járatban van.
- Azért jöttem, hogy levágd a fejem.
- Miért vágjam le a fejed, te balga? - kérdezte a varázsló megrökönyödve.
- Azt hallottam, te levágod annak a sárkánynak a fejét, akit megpillantasz, mert bosszút állsz, amiért gyengeségedért száműztek az országodból - felelte a nyolcfejű sárkány.
A varázsló úgy elkezdett hahotázni, hogy ő maga verte fel az erdő csendjét.
- Hogy én bosszút állok, mert engem száműztek? Ez aztán a tréfa!
Elmondta a sárkánynak, hogyan történt valójában.
- Az országomat magam hagytam el, saját elhatározásomból, mert elegem lett a hatalmaskodó erőfitogtatókból, akik puszta kedvtelésből hegyeket rombolnak, tengereket apasztanak, vagy sárkányok fejét vágják le. Valaha a te országod helyét is tenger borította, ezek a hegyek pedig szerte-szét voltak szóródva a világban, de a varázslók megváltoztatták a tájakat, s félelemben tartják a bennük élőket. Azért jöttem erre a vidékre, hogy nyugalmat leljek, és megvédjem az állatokat, fákat, hegyeket. Nem veszem én fejét senkinek. Érted már?
A sárkány tátott szájakkal hallgatta a varázsló szavait, aztán zokogni kezdett.
- Hogyan lesz így belőlem hétfejű sárkány? Hogyan lesznek így barátaim a sárkányok? - és elmesélte, miért akarta fejét vetetni.
A varázsló megsajnálta a pityergő sárkányt.
- Látod, én is különböztem a társaimtól, ezért úgy döntöttem, elhagyom őket. Nem jó olyanok közé tartozni, akik nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy. Ne menj vissza közéjük, maradj itt a hegyekben! Akik itt élünk, nagyon sokfélék vagyunk, mégis békében élünk, mert tiszteljük egymást, és nem akarja senki, hogy bármelyikünk is őrá hasonlítson.
A sárkány szívét megmelengették a kedves, baráti szavak, és már nem is akart hétfejű lenni, hiszen a békességét éppen az ő nyolc fejének köszönhette. Ott maradt hát a hegyek között a varázslóval és az erdő minden teremtményével. Megismerte az erdei népek sokszínűségét, s megszerette valamennyiüket, ahogyan őt is befogadták és megszerették.
Egy napon hatalmas szélvihar kerekedett. Hirtelen megindult, és végigsöpört a világon. Magával vitte a síkvidék minden lakóját, és a tenger hullámait olyan magasra korbácsolta, hogy a közepén tornyosuló szigetet elmosta, mint egy homokvárat. A Hatalmas hegyek birodalma azonban sértetlen maradt, mert a hegyek kívül tartották a vihart. A nyolcfejű sárkány és a jószívű varázsló tovább élte békés napjait, míg meg nem haltak. Így történt hát, hogy eltűnt a világból a sárkányok és varázslók népes tábora.