Venczel Tímea: Vízcsepp

Született egy vízcsepp.

Égen vetett paplanjában

cseperedett,

azután így tett:

aláhullott a földre,

és körtáncát megkezdte.

Puha talaj elnyelte,

a Nap kérte, kilehelte,

hívogatta a paplanja,

földi fészkét odahagyta.

Megint útra kelt a vízcsepp,

s most mit tett?

Keresett egy patakot,

s abba belepotyogott.

Vitte a patak, szaladt vele,

a kis csepp meg szédült bele,

pörgött, forgott, kavargott

köveken át, ágak alatt lebukott,

míg egy széles folyóba jutott.

Felkapta ott a tömeg,

sodró táncát

csak most kezdte meg!

Együtt mozdult az áradattal,

versenyt úszott a halakkal.

Sziklákat csiszolt

és medret ásott,

zátonyt rakott

és partra szállott.

Rohanó útja egyszer

véget ért,

tenger várta, hol

pihenni tért.

Az élet vízének

sós öléből

csalogatta a Nap,

s ő ment is egyből.

Égi vattapamacsba

burkolózva várta,

hogy forgó táncát

újra járja.

Felhők gyűlnek fent a magasban,

eső készül a paplanban.

Indul a vízcsepp, s meglátod,

csak tárd ki tenyered, benne találod.