Venczel Tímea
Változatok
I.
Három éves volt Klári, amikor először találkozott a jéggel. Addig nem hagyott minket nyugton, amíg nem vettünk neki saját korcsolyát, és ki nem próbálhatta magát "jégbalerínaként". Mindig tudta, mit akar, ilyennek született. Mire aztán a jég elolvadt, már más akart lenni. Hol vízitündér, hol fagylaltgyáros, hol kötéltáncos, alig tudtuk követni, de igyekeztünk mindig eleget tenni a vágyainak. Olyan boldog gyerek volt. Életvidám, nyüzsgő, izgő-mozgó, mindenlébe kanál.
Az első szerelme egy nagyon helyes fiú volt. Évfolyamtársak voltak a gimnáziumban. Olyan jól illettek egymáshoz: András magas, jó kiállású - kajakozott, Klári vékony, törékeny alkat, a sűrű, hosszú haja mindig kibontva, bár utálta, de András királylánynak becézte.
Az érettségi után Klári levágatta a gyönyörű haját. Nem is szólt, úgy jött haza, azt hittem, sokkot kapok. Majdnem kopaszra nyíratta a fejét. Beletelt egy pár napba, mire megemésztettem. Az apjának tetszett így is. Imádta Klárit. Hogy András mit szólt ehhez, nem derült ki, mert Klári tőle is megvált, akárcsak a hajától. Sírva simogattam tüskés fejét, órákig vigasztaltam. Nagyon megviselte, szerette a fiút, mégis úgy érezte, hogy nem ő az a bizonyos igazi, és nem akarta tovább bonyolítani az életüket. Megértettem. Nyugtattam, hogy jó döntést hozott, majd eljön a nagy ő, van idő, nincs vége a világnak.
A következő nyáron munkát vállalt egy kertészetben. Nevettünk az apjával, amikor megláttuk a munkaruhájában. A kopaszra nyírt fejével abban a kantáros nadrágban úgy festett, mint egy fiú.
Egyik reggel elmesélte, hogy már egy ideje jár valakivel. Ott ismerkedtek meg, ahol dolgozott. Kérdezte, hogy bemutathatja-e, mi persze örömmel vettük, hát hogyne szeretnénk megismerni azt, akit ő szeret. Estére áthívta. Akkor dőlt össze a világ.
Ott álltak az előszobában, fogták egymás kezét, Klárin láttam a szorongást, de az a másik lány olyan természetesen, fesztelenül mosolygott, úgy éreztem, menten kikaparom a szemét. Rájuk vágtam az ajtót, nem tudtam megszólalni, talán levegőt sem vettem, rosszul lettem, le kellett feküdnöm, rázott a hideg.
A férjem elküldte a lányt, de Klári is vele ment. Azóta nem láttuk. Számunkra ő ott abban a percben megszűnt.
II.
Három éves volt Klári, amikor először találkozott a jéggel. Addig nem hagyott minket nyugton, amíg nem vettünk neki saját korcsolyát, és ki nem próbálhatta magát "jégbalerínaként". Mindig tudta, mit akar, ilyennek született. Mire aztán a jég elolvadt, már más akart lenni. Hol vízitündér, hol fagylaltgyáros, hol kötéltáncos, alig tudtuk követni, de igyekeztünk mindig eleget tenni a vágyainak. Olyan boldog gyerek volt. Életvidám, nyüzsgő, izgő-mozgó, mindenlébe kanál.
Az első szerelme egy nagyon helyes fiú volt. Évfolyamtársak voltak a gimnáziumban. Olyan jól illettek egymáshoz: András magas, jó kiállású - kajakozott, Klári vékony, törékeny alkat, a sűrű, hosszú haja mindig kibontva, bár utálta, de András királylánynak becézte.
Az érettségi után Klári levágatta a gyönyörű haját. Nem is szólt, úgy jött haza, azt hittem, sokkot kapok. Majdnem kopaszra nyíratta a fejét. Beletelt egy pár napba, mire megemésztettem. Az apjának tetszett így is. Imádta Klárit. Hogy András mit szólt ehhez, nem derült ki, mert Klári tőle is megvált, akárcsak a hajától. Sírva simogattam tüskés fejét, órákig vigasztaltam. Nagyon megviselte, szerette a fiút, mégis úgy érezte, hogy nem ő az a bizonyos igazi, és nem akarta tovább bonyolítani az életüket. Megértettem. Nyugtattam, hogy jó döntést hozott, majd eljön a nagy ő, van idő, nincs vége a világnak.
A következő nyáron munkát vállalt egy kertészetben. Nevettünk az apjával, amikor megláttuk a munkaruhájában. A kopaszra nyírt fejével abban a kantáros nadrágban úgy festett, mint egy fiú.
Egyik reggel elmesélte, hogy már egy ideje jár valakivel. Ott ismerkedtek meg, ahol dolgozott. Kérdezte, hogy bemutathatja-e, mi persze örömmel vettük, hát hogyne szeretnénk megismerni azt, akit ő szeret. Estére áthívta. Akkor egy hosszúra nyúlt pillanatra összedőlt a világ.
Ott álltak az előszobában, fogták egymás kezét, Klárin láttam a szorongást, de az a másik lány olyan természetesen, fesztelenül mosolygott, úgy éreztem, mintha olvasna a gondolataimban és fel akarná oldani bennem a rám szakadt feszültséget. Levegő után kapkodtam, nem tudtam megszólalni. Erre nem lehet felkészülni. Haragudtam Klárira, hogy ilyen helyzetbe hozott.
Valahogy bekeveredtünk a szobába, a férjemtől vártam segítséget, hogy hogyan viselkedjünk. Hát mit mondjak, ő is sokkot kapott. Gyorsan hozta az italos poharakat, és csak itta egymás után a fröccsöket, csak hogy ne kelljen beszélnie. Kínos volt. Utólag sokat nevetünk ezen, ha szóbajön. Tizenöt éve vannak együtt, Zita nagyon szereti a lányunkat.