Jázmin ének

Előszó:

Őszidő derekán íróda e krónika,

de a leány máig sem változa vala...

Gyábin, Gábin két cimbora

kik elhatározák vala,

legyőzék a konokságot,

mi Jázminban laka.

Életüket adnák érte,

ha Jázmin végre ráeszmélne,

míly finom egy lakoma.

Harci vértbe öltözék a két koma,

egyik krumpli, másik sárgarépa vala.

Hogy Jázmin felé közelgének,

felhangza a győztes ének,

de hasztalan fúják az indulót,

nem győzék a makacskodót.

Előttük a száj úgy zárula be,

mint a tömlöc vasketrece.

Bújjunk bé hát húsbundába -

kiáltá Gabin, s nemsokára

két parányi húsmorzsa

közelge a toronyba.

De Jázmin esze helyén levé, s

nem töré meg cselszövés.

Fejét jobbra-balra forgatá,

derekát be nem adá.

Ám Gyabin, Gabin sem adá fel a harcot,

felvevék a gyümölcs-arcot.

Banános barackként nemsokára

indulának Jázmin hódítására.

De oh jaj, minő veszteségek!

Száj helyett földre érkezének.

De nem azért termettek meg vala,

hogy levének gyáva kutya!

Küzdelmük véget nem ére itt,

új terv születék meg nekik.

Tojásba, halba bújának,

úgy rontának neki a szájnak.

S Jázmin ezúttal megkegyelmezék!

Bekapá végre a támadók mezét.

"Gyabingabin "- mormogá,

s új falatért nyúlá.

Gyabin, Gabin örvendének,

adagokat készítének,

zendül már győzelmi ének,...

ám kedvüket Jázmin szegé meg.

Becsapá őket a gaz,

az étvágy nem vala igaz!

Gyabin, s Gabin egy csapással földre kerüle,

Jázmin kacaja elhangzá messzire.

Így levé vége a nagy etetésnek,

s az éhes gyomor anyatejtől telék meg.

Utószó:

Bezzeg, ha papírból levének,

étlapra kerülének a legények!